Elnöki beszámoló a BASTEI 2018-as tevékenységéről

BASTEI 2018-évben végzett tevékenysége, ill. a programja.

Mint korábban ebben az évben is  havonta tartottuk összejövetelünket Pécset a Civil Közösségek Háza-ban, ill. külső programok esetén  azokat előre jeleztük, úgy a tagsággal, mint a számunkra „otthon”t biztosító intézettel.

Az, hogy végig megyek éves programunkon egyrészt az azokon résztvevők számára egy kis felidézése a történteknek, másrészt azok számára  akik nem vettek részt –jelzés, hogy jó együtt lennünk, élvezetes programjaink voltak és vannak.
Január 23-i találkozás során véglegesítettük az éves programtervezetet, melyet mindenki megakapott a megbeszélt elektronikus levelezési módon, ill. feltettük a honlapunkra.

Februárban ismét   Erdélyben, Csíkmadarason voltunk.   22 fős csapattal vettünk részt  a Gál Levente által  szervezett  programokon. 92 éves édesanyámtól kezdve valamennyien nagyon jól éreztük magunkat. Jó volt a kirándulás a  szánozás Hargitán, élveztük Gyimes lankás hófödte dombjain a sízést, szánkózást.

Fodor István barátunk megajándékozta a társaságot egy-egy fotóiból készült 2018-as naptárral.

Februárban Borgulya Ági javaslatára látogatást tettünk  a ma is még világhírű Angster József nevét viselő orgonagyárban.

Geresdlak a javarészt  német nemzetiségi kisebbség által lakott település példát mutatott egy faluközösség összetartó erejéről, arról, hogy néhány lelkes ember milyen sokat tud tenni lakóközösségéért. Csodálatos volt a mézeskalácsokból készült  falu makett, nagyon kedvesen fogadtak bennünket, megkóstolhattuk a Geresdlaki gőzgombócot, s megismerkedhettünk Raaba-Grambach korábbi polgármesterével  August Krivec  úrral. Kár, hogy a nagy lelkesedés nem tartott ki  a kapcsolatok további építéséig, bár többször hívtuk őt is rendezvényeinkre.

Tavalyi közgyűlésünket a Maláta étteremben tartottuk,- utólag meg kell mondanom nem volt a helyszín ideálisan berendezve. A tagság nagy része nem hallott semmit a beszámolókból.

Tavaszra tervezett kirándulásaink, úgy a  Bóly-Szajkra tervezett , mint az Orfűi Malom  múzeum meglátogatása érdeklődés hiánya miatt elmaradtak.

Júniusban Dr. Fenyvesi Csaba tartott nagyon érdekes előadást világkörüli útjairól.

Augusztusban részt vettünk az I. világháború befejeztének 100-ikévfordulója alkalmából  az elesettek emlékére rendezett nagyszabású díszünnepségen

Nagyon érdekes volt   szeptemberben a Kárpátalján tett 5 napos kirándulásunk. Tanulságos volt látni, ahogy a jelenlegi határainkon kívül élő magyar kisebbség mennyire ragaszkodik nemzeti identitásához. Popovics Béla magával ragadó hely-,nemzet-,és Európa történeti előadásai, segítettek megérteni, feleleveníteni  az évszázadok során népünket ért csapásokat, és megmutatta az idegenbeszakadtak minden korban  meglévő , a felemelkedés iránti töretlen vágyát. Számomra és gondolom sokunk számára  egy élmény dús kirándulás volt ez az öt nap. nagyon sajnálom, hogy  Laboda Diána-aki megígérte, hogy ír az útról egy beszámolót- nem tette meg. Pedig nagyon részletesen jegyzetelt.

Októberben a Pécsi Hőerőmű be szervezett Weidinger Antal látogatást, majd novemberben ismét Reglődi Dóra professzor asszony tartott kissé hátborzongató, de rendkívül érdekes és izgalmas előadást a középkori boncolásokkal kapcsolatos hullarablásokról.

Az évet a szokásos karácsonyi piknikkel zártuk.

Belföldi kapcsolataink:

1.Ausztria Pécsi Tiszteletbelik konzulátusa

Dr.Hochmann András úr a GRAWE biztosító társaság Magyarországi hálózatának vezérigazgatója.

  1. Nemcsak a kormány, de Egyesületünk is stratégiai partnerséget kötött a Munkapark, Szociális Szövetkezettel

Külföldi kapcsolataink:

  1. Az EFB Ausztriai ága s ezen belül is a Neumarkti Európaház, Max Wratschgo, valamint Christa Hofmeister,

Sajnos a Neumarkti Európaházba az eddig 26 éven keresztül szervezett útjainknak vége szakadt.

Christa nyugdíjba ment, s az Európa Házat egy alapítvány vette át, és üzemelteti-.

  1. Auslandsösterreicher Weltbund
  2. Változatlanul tagja vagyunk ezen ernyőszervezetnek, ill. annak vezetőségében vagyunk jel. Ez évente 3 vezetőségi ülést jelent Bécsben, egy alkalommal pedig a szövetség Közgyűlését, rotáció alapján a különböző osztrák tartományokban. 2018-ban Innsbruckban tartották
  3. Csíkmadaras hagyományőrző együttes, Malom fogadó Gál Levente és családja
  4. Kárpátalja II.Rákóczi Ferenc középiskola, , Kárpátaljai Egyházmegyei Karitász- ahová adományt juttattunk el.

Köszönöm türelmeteket.

 

Pécs, 2019. március 19.